Automaták szoftverrendszerbe integrálása

2019-2020 tavasz

Szoftver

Téma leírása

Egy étterem szeretne terjeszkedni, és ezt a mai trendeknek megfelelően, automatizált mobil éttermek telepítésével tervezik. Ezekben a kihelyezett éttermekben a tervek szerint kezdetben italkiadó automata, ételkiadó automata, valamint hűtő lesz, később pedig a projekt sikerességétől függően szeretnének további szolgáltatásokkal bővülni. Az éttermek működtetését egy több szoftverből álló rendszer végzi majd, a lehető legkevesebb emberi beavatkozással.

A hallgató feladata, hogy az automaták szoftverrendszerbe való integrálását megvalósítsa. A vásárlókat kiszolgáló automaták mindegyike rendelkezik egy android rendszerrel. A hallgatónak ezekre kell Java nyelven alkalmazást fejlesztenie, mely összeköti a gépeket a szoftverrendszerrel, illetve az onnan érkező parancsok valamint saját üzleti logika alapján elvégzi a gépek vezérlését.

Szükséges technológiák:
Android, Java


Külső partner: Hunify Laboratories Kft.

Maximális létszám: 1 fő